Üdvözöljük a

Újra bemutatkoznak a szakmák | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Újra bemutatkoznak a szakmák

Szerző: Mintál Erika | 2018. január 19.

Tegnap délután tartotta évi első összejövetelét, a kamara mohácsi elnöksége. Tavalyi év összefoglalója, kihelyezett elnökségi ülés szervezése mellett a fő  téma, az idénre tervezett szakmabemutató kiállítás volt.

 

A testület elnöke a 2017 évről szóló összefoglalójában kiemelte a tavaly nagy sikerrel lebonyolított rendezvényeket. Beszámolójában megemlítette, hogy a helyi adókról szóló rendelet módosítására, az elnökség által beadott javaslatot, a város képviselő testülete nem fogadta el. Az elnökség következő hónapban, kihelyezett elnökségi ülést szeretne tartani Bólyban, mellyel kapcsolatban megkeresi a város polgármesterét.

 

A testület a 2018 évi szakmabemutató előkészületeivel kapcsolatban úgy döntött, szeretné változatlan helyszínen megtartani a rendezvényt, valamint javaslatot tesz annak időpontjára, a mohácsi tankerület közreműködésével az iskolák felé. Az elnökség, az idei rendezvényt is a Mohács és Vidéke Ipartestület társszervezésével bonyolítja le. A szervezet, szakmabemutatón megjelenő tagjai részére pedig, külön kiállítási felületet biztosít.