Üdvözöljük a

Harmadik EUREKA Duna pályázati felhívás közös K+F projektekre | Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Harmadik EUREKA Duna pályázati felhívás közös K+F projektekre

Szerző: Biró Sarolta | 2017. december 7.
Cimkék: pályázat

Bejelentették a harmadik EUREKA Duna pályázati felhívást Ausztriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, valamint Romániában.

A felhívás K+F projektekre vonatkozik, melyek az innovatív termékekre és alkalmazási fejlesztésére összpontosítanak.

A pályázóknak piackész megoldásokat kell kifejleszteniük, vagy olyan projekteket, melyek erős piaci potenciállal rendelkeznek az összes érintett résztvevő számára.

 

A nemzeti szervezetek hozzáférést biztosítanak a megjelölt közös projektek közfinanszírozásához.

 

A támogatást minden partner számára a saját Nemzeti Hatósága biztosítja, összhangban a nemzeti jogszabályokkal, és eljárásrenddel.

Magyarországon ez a hatóság a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

 

Magyarország:

 

A közös Duna Régió pályázatot a magyar nemzeti EUREKA 2018-as pályázati felhívásból finanszírozzák. Költségvetése körülbelül 1,3 millió euró a 2018-as időszakra.

 

A szerződés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal csak akkor kerül megkötésre, amenniyben a projekt az EUREKA címkét megkapja. Az értékelési eljárás 2-3 hónapig tart, önálló műszaki és gazdasági szakértők bevonásával.

 

A KKV-k, nagyvállalatok, egyetemek és kutatóintézetek jelentkezhetnek a támogatási programba, azonban az állami finanszírozású intézményeknek ipari partnerre van szükségük annak érdekében, hogy támogathatók legyenek.

A nyújtott támogatások:

  • a kisvállalkozások támogatható költségeinek max. 80%-a
  • a középvállalkozások támogatható költségeinek max. 75%-a
  • a nagyvállalatok elszámolható költségeinek max.50%- a és
  • az egyetemek és a kutatási szervezetek támogatható költségeinek 100%-a

Az egyetemek és a kutatási szervezetek csak ipari partnerekkel együtt vehetnek részt és csak így finanszírozhatóak.

 

A nemzeti szabályokra és eljárásokra vonatkozó részletes információkat 2018. januárjában teszik közzé.

 

Az EUREKA pályázat, valamint a nemzeti pályázat benyújtásának határideje: 2018. március 28.

 

2017. december 12-én (kedden) 10:00 - 11:30 óra között webes szemináriumra kerül sor, ahol a finanszírozó szervezetek online konzultációt tartanak.

 

A webes szemináriumon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet ide kattintva megtehet.

 

További információért kérjük keresse fel az EUREKA honlapját az alábbi linken.

Kiíró: EUREKA
Beadási határidő: 2018. 03. 28.
Kapcsolódó anyagok: